Az Ószövetség könyvei [szerkesztés]
Az Ószövetség a zsidó vallás szerinti Biblián alapul, amely az Újszövetséget nem tartalmazza, mivel a judaizmus azt nem fogadja el szentírásnak. Ezért a zsidók nem nevezik Bibliájukat Ószövetségnek, egyszerűen csak Bibliának. Ennek könyveit nagyrészt héberül, kisebb részben arámiul írták, ezért ma héber Bibliának is nevezik. A héber Biblia elnevezés teológiai szempontból semleges, míg a Tanakh a zsidó vallás szerinti, az Ószövetség pedig kifejezetten keresztény megjelölés. A Tanakh szó a Tóra, Nebi'im és Ketubim szavak rövidítése (azaz ?Törvény, Próféták és Írások?, a Biblia három fő része a zsidó felosztásban).
- Katolikus és ortodox Ószövetség
A katolikus egyház és az ortodox egyházak szerinti Ószövetségben több könyv van, mint a jelenlegi héber Bibliában (amelynek a kánonja csak a kereszténység és a zsidó vallás szétválása után végelgesült). Benne vannak ugyanis az úgynevezett deuterokanonikus könyvek is, amelyek elsősorban ógörög nyelven maradtak fenn (bár időközben megkerült héber vagy arámi eredetijük is), a legkorábbi ókori bibliafordításban, a koiné görög nyelvű Septuagintában. Ez a fordítás képezte a korai keresztények számára a Bibliát, és ezt idézik a leggyakrabban az Újszövetségben (350 idézet közül 300, köztük Jézus saját szavai is). Ez a bővebb görög biblia lett a latin bibliafordításoknak is az alapja.
Szent Jeromos Veritas Hebraica című műve alapján Luther Márton a deuterokanonikus könyveket az az Ószövetség és az Újszövetség között, külön fejezetben Apokrifek címszó alatt foglalta bele a saját bibliafordításába. Ezeket, bár építő jellegű, hasznos könyveknek tekintette, nem tartotta sugalmazottaknak. A prostestáns bibliafordítások ezt a gyakorlatot követték, ám a 19. századtól kezdve ezek a könyvek teljesen kikerültek a protestáns bibliafordításokból. A jelenlegi protestáns Ószövetség ily módon ugyanazokat a könyveket tartalmazza, mint a későbbi héber kánon, csak a sorrendjük és számozásuk más. A protestánsok szerint 39, a zsidók szerint 24 könyvből áll, mert a zsidó vallás szerint Sámuel, a Királyok és a Krónikák egységes könyveknek számítanak, a 12 kis próféta könyve egyetlen könyvet alkot, valamint Ezsdrás és Nehemiás könyve is egy könyvnek számít.
Napjainkban a tudósok a héber Biblia kifejezést használják a Tanakh és az Ószövetség egységes megjelölésére, ha azt a vallási szempontoktól és az egyes könyvek sorrendjétől és felosztásától függetlenül vizsgálják, például a történeti bibliakutatásban.
Lásd még: A Biblia könyvei
Az Ószövetség elnevezése [szerkesztés]
A Biblia két külön részének elnevezésére a szövetség és a testamentum szavak egyaránt használatosak, bár nem szinonímái egymásnak. A magyar Ószövetség a koiné görög ? ?????? ??????? (ejtsd: I Palea Diathiki) fordítása, míg az Ótestamentum (vagy régiesen Ótestamentom) a latin Vetus Testamentum megfelelője.
- Az Ószövetség név bibliai magyarázata
A két szövetség megkülönböztetése Jeremiás próféta látomására nyúlik vissza, amikor így szól:
- ?Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr: és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.? (?)
- (Ószövetség, Jeremiás könyve, 31:31-32; fordította Károli Gáspár)
Jeremiás próféta szavaira hivatkozva Pál apostol azt tanítja a A zsidókhoz írt levélben, hogy Názáreti Jézus új szövetséget kötött Isten és az emberiség között. Ez az új szövetség ellentmond annak, amit Mózes közvetítésével kötött Isten a Kivonulás idején (lásd: Zsidókhoz írt levél 8:9). Ennek alapján a második korinthusi levélben ó szövetségről és új szövetségről beszél:
- (6) ?A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.?
- (14) ?De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el.?
- (Újszövetség, 2Kor, 3; ford. Károli Gáspár)
A korai keresztények ennek alapján úgy tartották, hogy a Jézus után írt könyvek megerősítették ezt az új szövetséget, ezért nevezték el azokat az új szövetség könyveinek vagy egyszerűen Újszövetségnek, a korábbi könyveket pedig Ószövetségnek.
Egy keresztény teológus, Marva Dawn nemrég azt javasolta, hogy az Ószövetséget nevezzék át Első szövetségre, ezzel megszabadítva azoktól az előítéletektől, amelyek a régi dolgokhoz fűződnek a nyugati kultúrában. Dawn elnevezése azonban napjainkig nem tett szert nagyobb népszerűségre.
A latin nyelvű bibliafordításokban a görög ?szövetség? kifejezés visszaadására a kissé eltérő értelmű testamentum szót használták, amely ?örökséghagyást?, ?végrendelkezést? jelent. A 2. században élt Tertullianus volt az első, aki a Biblia két részére a vetus testamentum (régi testamentum) és novum testamentum (új testamentum) szavakat használta például Marcion ellen című munkája 3. könyvében. Követője, a 3. századi Lactantius Isteni intézmények című könyvében (4. könyv 20. fejezet, [1]) ezt írja:
- Az Írás két testamentumból áll. Ami megelőzte Krisztus születését és szenvedését ? a mózesi törvény és a próféták ?, azt a régi testamentumnak hívják, mindazt pedig, amit az Ő feltámadása után írtak, az új testamentumnak nevezik. A zsidók a régi testamentumot használják, mi pedig az újat, de ezek nincsenek ellentmondásban egymással, mert az új testamentum a régnek a beteljesülése, és mert mindkét testamentumban ugyanaz az örökhagyó ? Krisztus, aki halált szenvedett értünk ? tett meg minket az Ő örök királysága örököseinek, megfosztva örökségüktől a zsidók népét.
Az Ótestamentum történelmi hitelessége [szerkesztés]
Az Ótestamentum részlete
Gutenberg Bibliájában
Az Ótestamentum történelmi hitelessége rengeteg vita tárgyát képezte már, különösen a 19. század óta, amikor Julius Wellhausen állítása szerint forráskritikával négy különböző szálat különített el a mózesi könyvekben (JEDP). A Wellhausen-iskola időben behatárolta a különböző szálak keletkezését és későbbi szerkesztésüket; kialakulásukat a Kr. e. 10.?5. századra tette. Mivel Mózes könyveit ? Wellhausen szerint ? jóval a benne leírt események megtörténte után állították össze, azok, akik elfogadják Wellhausen feltevését, az Ószövetség első öt könyvének elbeszélőit legendás vagy kitalált alakoknak tartják. A konzervatív Biblia-tudósok többsége azonban elutasította Wellhausen elméletét és az izraeli történelem ilyen negatív értékelését.
A 20. században, a modern régészet és a William F. Albright bibliarégész által vezetett ókori közel-keleti összehasonlító régészet hajnalán a bibliai elbeszélések történelmi hitelességét nagyrészt elfogadták, egészen az 1970-es évekig. Az 1970-es évek óta John van Seters és Thomas L. Thompson új ellenvetéseket vetett fel az Albright-iskola összehasonlító elemzésével szemben, és az elbeszélések kevésbé történelmi megközelítését szorgalmazták. Az ebből származó mozgalom eltávolodott Albright nézeteitől a héber Biblia beszámolóiról Izrael korai történelméről.
A jelenleg az Ótestamentum történelmi hitelességéről vitázókat több táborra is lehet osztani. Az egyik ilyen csoportot kritikusai ?bibliai minimalisták?-nak nevezték el. A minimalisták (például Philip Davies) nagyon kevés történelmileg igazolható tényt látnak az Ószövetségben. Más kritikus tudósok (például William Dever) a ?bibliai maximalisták? címet érdemelték ki azzal, hogy a bibliai történeteket legalább a királyság kezdetétől történelmileg nagyrészt hitelesnek tartják, bár a Bírák koráról és a még korábbi időkről szóló beszámolókkal kapcsolatban nekik is kétségeik vannak. A konzervatív tudósok általában hitük miatt elfogadják az összes ószövetségi történet hitelességét, bár vitatják, hogy ez a hit mindig összeegyeztethető a külső bizonyítékokkal (például Kenneth Kitchen).
A téma részletesebb tárgyalásáért lásd: A Biblia és a történelem
Keresztény nézetek az Ószövetségről [szerkesztés]
Az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolata [szerkesztés]
A keresztények nem vallanak egységes nézeteket az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolatáról.
- Amiben minden keresztény egyetért
Az Újszövetség rengeteg utalást tartalmaz az Ószövetségre és gyakran idézi is, különösen a keresztények által Jézussal azonosított Messiás (görögül: Krisztus) eljövetelével kapcsolatos jövendölések valóra válásával foglalkozó részeket. A keresztény teológia szemszögéből a két Szövetségen átfutó közös szál a Jézus által uralt mennyei, isteni királyság valóra válásának ígérete.
A helyettesítő nézet hívei úgy tartják, Izrael népét Isten szövetségeseként Krisztus eljövetele óta a keresztények váltották fel. Ezt több újszövetségi versre alapozzák, közülük az egyik a Pál levele a Galátziabeliekhez 3:29 passzusa: ?Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.? Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg az Ószövetség szertartásbeli és étkezésre vonatkozó törvényei eltörölhetőek, az etikai és erkölcsi törvények változtathatatlanok. Ennek a nézetnek a hívei azt is tartják, hogy az Izraelre vonatkozó egyes ószövetségi próféciák beteljesültek Jézus eljövetelében és a keresztény egyház létrejöttében. A diszpenzionalizmus hívei és sokan mások nem értenek egyet ezekkel a nézetekkel; nem összeegyeztethető például a római katolikus és az ortodox vallással.
Egy másik nézet szerint a Biblia különböző szövetségei abban a szövetségben teljesülnek be, melyet Jézus vérével kötöttek, és hogy Izrael mindig is az egyház egy változatának vagy jelképének számított.
A legtöbb keresztény úgy tartja, hogy az Ószövetség és az Újszövetség egymással szerves egészet alkot. Akadnak azonban olyan nézetek is, amelyek a kettőt szembeállítják egymással. Egyes történelmi felekezetek, például a gnosztikusok egészen odáig elmentek, hogy azt állították, hogy az Ószövetség istene különböző lény, mint az Újszövetségé, és az ószövetségi istent gyakran demiurgosznak nevezték. Közülük páran, például a szinopéi Markión (bár ő tulajdonképpen nem volt gnosztikus) ennél is továbbmentek, és azt mondták, az Ószövetségnek nem kellene a keresztény Biblia részét képeznie. A legtöbb keresztény felekezet ezt a nézetet eretnekségnek tartja.
Az Ószövetség érvényessége a keresztényekre [szerkesztés]
Sokan vitatják, hogy az Ószövetség és törvényei vonatkoznak-e keresztényekre. Például nagyon kevés keresztény tartja be az Ótestamentumban előírt kóser étkezési előírásokat, de a legtöbben betartandónak ítélik a Tízparancsolatot, a sabbat megtartásának esetleges kivételével. Az, hogy az Ószövetség törvényei mennyire érvényesek a keresztényekre, igen sok, napjainkban fontos kérdésben vitákat okoz, például a homoszexualitás és a nők pappá szentelése kérdéseiben. A legtöbb keresztény egyetért azonban abban, hogy az Ószövetség létfontosságú az Újszövetség megértéséhez, és mindkettőt Isten ihlette.
Az Ószövetség első részét Mózes öt könyve alkotja, héber nevén a Tóra (vagyis ?Törvény?). A hagyományos kereszténység úgy tartja, a Tóra törvényei Isten szava, de tagadják, hogy a mózesi könyvek minden törvénye vonatkozna rájuk, keresztényekre is. Az Újszövetség azt mutatja, hogy Jézus Krisztus új szövetséget kötött Isten és népe között (Zsidókhoz írt levél 8; Jeremiás könyve 31:31-34), és ez a mózesi szövetséget több értelemben is érvényteleníti (Zsid 8:13). A szövetség megváltozása jelentheti a törvény változását is. Márk evangélista azt a következtetést vonta le Jézus tanításaiból, hogy a kóser étkezés mózesi törvényei már nem érvényesek a keresztényekre (?Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt? ? Márk evangéliuma 7:19). A Zsidókhoz írt levél írója azt sugallja, hogy az áldozatok és a levita papság előrevetítette Jézus áldozatát a kereszten, és amint Krisztus eljött, a rituális törvények nem kötelezőek többé (Zsidókhoz írt levél 8:5; 9:23-26; 10:1). Másfelől azonban az Újszövetség megismétel és a keresztények számára is előírássá tesz számos ószövetségi törvényt, közte a ?szeressed felebarátodat mint magadat? (Mózes 3. könyve 19:18), ?Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből? (Mózes 5. könyve 6:5) törvényeket, valamint a Tízparacsolatot (Mózes 2. könyve 20:1-17) a Sabbatra vonatkozó parancsolat kivételével.
Ebből teológiai iskolák egész serege származott annak magyarázatára, mely törvények vonatkoznak a keresztényekre és melyek nem. Bár egyes keresztények Pál apostol írásaiból arra következtettek, hogy a keresztények isteni kegyelem folytán mentesültek minden mózesi törvény alól (lásd: antinomianizmus), a legtöbb keresztény nem így tartja. Az egyik leggyakoribb megközelítést a Westminsteri Hitvallás (1646) foglalja össze; eszerint a mózesi törvények három csoportra oszlanak: erkölcsi, polgári és egyházi, ebből a mai keresztényekre egyedül az erkölcsi törvények érvényesek. Mások a mózesi törvények közül csak azokat tartják érvényesnek keresztényekre amelyeket az Újszövetség megismétel. Az 1970-es és 80-as években a keresztény rekonstrukcionalizmus (teonómia) nevű mozgalom felvetette, hogy a mózesi polgári törvényeket is alkalmazni kellene a mai társadalomban egy modern teokratikus állam felállítása részeként. Mások elfogadják ugyan, hogy a mózesi törvények eredeti formájukban már nem érvényesek, és a megszegésükért a Bibliában kiszabott büntetéseknek csak az adott történelmi korban volt jelentőségük, ennek ellenére azonban továbbra is napjainkra is érvényes erkölcsi és vallási alapelveket keresnek a Törvényben. Pál apostolnak a Törvényhez való hozzáállása még mindig vitatott téma az Újszövetséggel foglalkozó tudósok körében.
